Job 29:9-23

9 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám: ^a 10 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak. ^b 11 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették. ^c 12 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt. ^d 13 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem. ^e 14 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége. ^f 15 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém. ^g 16 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem. ^h 17 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába. ⁱ 18 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém. ^j 19 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala. 20 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim. ^k 21 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat. ^l 22 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben. ^m 23 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra. ⁿ